Az eredeti cikk – Teimel Alexandra írása a Magyar Asztalos Magazin 2022/november számában jelent meg>>

AZ EMBER ÖRÖK CÉLJA A HARMÓNIA


Fából vaskarikát azért nem, de minden mást, ami hajlított és fából van, elkészítenek. Legyen szó fa formájú könyvespolcról, egyedi dizájn konyhabútorról, hajlított korlátról, íves lépcsőről, vagy éppen intarziás klasszikus megoldásról. A négy éve alakult manufaktúra két fantáziadús és elhivatott szakembere, Rutz Ferenc és Laczkó Gábor számára nem létezik lehetetlen. Bármilyen fából készült, valamint furnérral borított egyenes és hajlított elemekkel megbirkóznak, s még a méreteknek sem szabnak határt. Hogy mindezt hogyan és milyen körülmények között teszik, arról is beszélgettünk az egyedi tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó vállalkozás két mesterével.

– Ha jól tudom, régóta ismeritek egymást.


– Igen, gyerekkorunkban is barátok voltunk – mondja Feri. – Aztán az élet másfelé terelt bennünket, de öt– hat évvel ezelőtt újra találkoztunk és akkor határoztuk el, hogy együtt dolgozunk tovább. Én 12 évig alkalmazott voltam egy cégnél, Gábor pedig eredetileg festőként dolgozott, de akkoriban kezdett el foglalkozni az asztalossággal. Nagyon jól ment neki, gyorsan fejlődött. Én is tervezgettem már, hogy felmondok. Gondoltunk egy nagyot és egy kevéske spórolt pénzzel a zsebünkben nekiálltunk. Vállalkozóként a nulláról kezdtük felépíteni a céget. Mindig nagy súlyt helyeztünk a marketingre, ez jelenleg is így van, mert ez az egész alapja. Kezdetben azt terveztük, hogy Gábor a felületkezelést végzi, én pedig a többit, de ez gyorsan változott. A helyszíni beszerelés, a háttérmunka, a szerződések hozzá tartoznak, én pedig a műhelyben a gyártásért vagyok felelős. Az anyagbeszerzést fele-fele arányban végezzük.

Már a cég neve is izgalmas tevékenységet sejtet…


– Láttuk, hogy van a szakmán belül egy olyan piaci rés, ahova ezzel a tevékenységgel be tudunk illeszkedni. A névválasztással azt a közönségréteget próbáltunk megcélozni, amely a hajlított elemeket, az íves bútort keresi, de nem talált hozzá megfelelő kivitelezőt. 12 évig fejlesztettem ezt a technológiat. Azóta bebizonyosodott, hogy van rá igény, de kevés a szakember, aki ezt meg tudja valósítani. 2018 júniusának elején kezdtünk Gáborral a vállalkozásba, majd 2020-ban alapítottuk meg a kft.-t, mivel a nagyobb munkák megszerzéséhez ez már jobb megoldásnak tűnt. Ketten dolgozunk, tanulókat foglalkoztatunk. A tanulók száma egyre nő, jelenleg nyolcan vannak. Egyelőre nem tervezünk bővíteni, ketten is bírunk a megrendelésekkel. Én vezetem a műhelymunkálatokat, illetve foglalkozom a gyerekekke – a 20 éves szakmai tapasztalat sokat segít ebben. 240–250 négyzetméteren dolgozunk jelenleg, műhelyünkben komoly gépparkkal – szalagfűrész, élcsiszoló, szalagcsiszoló, lapszabász körfűrész, gyalu, maró, élzáró gép és egy gerendás lapszabászgép – rendelkezünk. A gyerekek miatt is fontos, hogy a lehető legjobb gépeken tudjanak tanulni.


– Gondolom, a módszeretek lényeget nem szeretnétek elárulni, de azért némi technikai finomságba beavatnátok az olvasókat?


– Mielőtt elmondanám, érdemes egy kicsit visszatekinteni – kezd bele Feri a múltidéző utazásba. – A hajlított fából készült íves bútorok megjelenése nem újkeletű, hiszen már az ókorban készültek hajlított székek, asztalok, kiegészítők. A ma használt hajlítási technikák alkalmazását hosszú folyamat előzte meg. Ehhez szükséges volt a különböző fák szerkezetének megismerése, a
hajlítás technikájával járó húzó- és nyomó erő, illetve a folyadék és a hő hatásainak vizsgálata a különböző fa típusok tekintetében. Alapvetően a fát kétféle formában hajlították: tömörfa, illetve falécek hajlításával. Michael Thonet asztalos az 1840-es
években készítette első ismert székeit síkgörbe elemekből.
Az eljárást szabadalmaztatta, majd továbbfejlesztette. A rétegelt, ragasztott hajlítás folyamata így történt: fából vékony fa réteg furnérlapok készítése, a lapok enyvezése, egymásra illesztése, sablonban préselés az enyv száradásáig. A XX. században a fa-műanyag rétegeléses eljárásával módosították ezt a technikát, melynek lényege, hogy a furnér rétegek közé műanyag fólia került, amely hőkezelés hatására meglágyult, a rétegek egymáson elcsúszhattak, ez- által hajlíthatóvá vált. A XXI. század íves bútorainak készítése tömörítéses, gőzöléses és rétegragasztásos eljárással történik. A Hajlított Fa Manufaktúrában mi egyfajta technológiával dolgozunk, ez a
rétegragasztás. Ezzel a módszerrel sokkal gyorsabb és megbízhatóbb a végeredmény. Bármilyen fából, bármilyen méretben, mindenféle igénynek eleget tudunk tenni. Ezért is az a mottónk, hogy nálunk nincs lehetetlen.


– Akkor csupán a megrendelő pénztárcája szabhat határt az elképzelé-
sek megvalósításának.


– Így van – fűzi hozzá Gábor. – Az emberek tudnak nagyot álmodni, de sajnos ez anyagi okok miatt nem mindig megvalósítható. Ám
általában megtaláljuk a megoldást, hogy az anyagok és a szakmai tudás segítségével a legjobb végeredmény szülessen. Az elmúlt négy évben hajlított korlátból készítettünk a legtöbbet, 10–15 darabot egy évben, de érkezett megrendelés konyhabútorra éppúgy, mint hajó külső-belső bútorzatának teljes kialakítására. S meg kell említenünk, hogy sok alkatrészt készítünk más asztalos kollégáknak is. A belső építészek pedig kiváló lehetőségként tudják alkalmazni a hajlított fa különböző módon megmunkált formavilágát, színeit. Az ívek finom vonalai a belső békét segítik, eleganciát sugároznak, ezáltal tud megvalósulni az ember örök
célja, a harmónia.


– Kuka utas vésd eszedbe, ne szólj bele a vezetésbe! – hirdette nagyapám autójában az anyósülés elé, a műszerfalra felragasztott matrica. Ti is kaptatok már kéretlen tanácsot?


– Általában ránk bízzák a munkát, mert látják, hogy értünk hozzá, s hogy tartalom is van a szavak mögött – mondja Feri. – Akkor van probléma, amikor valaki abszolút nem ért a szakmához, de mégis szeretné megmondani, hogy mit és hogyan csináljunk. Hosszú távon ez nem működik és ezért már a szerződésünkben is külön pont jelzi, hogy nem szólhat bele a munka menetébe a megbízó.
A másik dolog, hogy bármilyen jó kapcsolatot is építünk ki az ügyféllel, attól még nyilván a megrendelésért fizetni kell. Sajnos, arra is volt példa, hogy valaki ezt nem így gondolta. Sok mindenre oda kell figyelni főleg kezdő vállalkozóként. Nem szabad egyetlen kivitelezővel dolgozni, mert ha folyamatosan leterhel a határidős megbízásokkal, akkor nem lesz lehetőség saját ügyfélkör kialakítá-
sára. Ezt mi is megtapasztaltuk. Volt olyan, hogy kiderült, nem jó a szín és a sürgető határidő miatt az éjszaka közepén lecsiszoltuk az összes furnéros elemről az összes pácot, amit másnap újrakentünk. Újra pácoltuk, lakkoztuk, két napunk volt rá. Kezdőként az ember a saját munkaerejét olcsóbbnak tartja és megragad ebben az elgondolásban. Azt tanácsolnánk, hogy ezt nem szabad. Új ügyfeleket kell találni. Ez fontos, mert ez viszi előre a vállalkozást.


– Olyan széleskörű és sokrétű a tevékenységetek, hogy bátran belevágtok egy intarziás asztal elkészíté-
sébe éppúgy, mint egy magasfényű, rózsaszín modern konyhabútor megépítésébe. Mi adja az inspirációt?


– Szerintem mindig az előző munka, amit éppen befejezünk – mondja határozottan Gábor. – A végeredmény, amikor már beszerelve látjuk és tapasztaljuk az elégedettséget a vevő arcán, az a legfontosabb. S persze az, hogy a munkánk egyben a szenvedélyünk is. Nagyon szeretünk a fával dolgozni, szép dolgokat alkotni. Tervezünk és kivitelezünk is. Minden egyes munkafázis nagy odafigyelést igényel. Számomra a tervezési folyamat a legkedvesebb, meg persze amikor elkezdem összepakolni a szerszámokat és már csak az elégedett visszatekintés van hátra – fűzi hozzá mosolyogva. – Ferinek a felületkezelés a kedvenc munkafázisa vagy az elemek összeillesztése a korlátbabákkal. De a tervezési folyamat is mindig kihívás, akárcsak a szakszerű megvalósítás. Ilyen feladat volt a Szíma fantázianévvel ellátott lépcsőnél a felfüggesztés, a falba rögzítés, a lépcső szerkezetének tervezése. Nincs aktuális trend. Mindig minden divat. Klasszikus lépcső éppúgy, mint a nagyon modern egyenes vonalvezetésű, de mégis íves. Sosem tudjuk, mivel keresnek meg minket. Mindenféle stílus, szín, forma előfordult már nálunk. Nagy előny nekünk és a megrendelőinknek is, hogy mindent a műhelyben végzünk – ez a munka nagy porral jár és kézi megmunkálást igényel –, s a helyszínen csupán néhány napot töltünk. Kimegyünk, felmérünk és pár hét múlva a kész termékkel állunk a megbízó rendelkezésére.


– Van ma Magyarországon elegendő igény és fizetőképes kereslet a hajlított fából készült luxus bútorokra?


– Igen – állítja határozottan Feri.– Kialakult egy gazdag réteg, aki az extrább kívánságokat is megengedheti magának, illetve talán egy felsőbb középosztály, akiknek a korlát, kapaszkodó kifizetése nem jelent gondot. Ö römmel mondhatom, hogy naponta két ajánlatkérés érkezik hozzánk. Az esetek 20 százaléká-ból lesz munka és ez nekünk elég. Extrémebb ötletekkel is megtalálnak minket és én is felfedeztem az egyik kreatív ötleteket kínáló oldalon (Pinterest) egy olyan lépcsőt, ami mellett egy facsúszda fut végig. Azt régóta nézegettem és éppen most kaptunk egy ilyen megrendelést, íves lépcső mellé gyerekeknek csúszdával. Na,
ez már szakmailag nagyon komoly kihívás, de állunk elébe.


A Capsula termékcsalád és a fa alakú polc is igazán figyelemre méltó.

– Rendszeresen böngészek, kutakodok a neten. Keresgéltem olyasmit is, amit egy modern nappaliba is be lehetne illeszteni –mondja Feri. – Az egyenes és íves elemek egymáshoz illesztésével bármilyen méretben kialakítható a kapszula. Félköríves, illetve negyedköríves sarkokat és egyenes elemeket gyártunk, ezek bármilyen formában összeilleszthetők. Könnyű a szerkezet, nem terheli nagyon a falat. Az otthonomban minden diófából készült, az összes helyiségben íves bútorok vannak. Tükrözik, hogy mivel is foglalkozunk. A képek nyilván vevőcsalogatóként is szolgálnak. Akárcsak a fa alakú polc, amiből két évvel ezelőtt készítettük az
elsőt. Ez egy 260×200 cm-es bútor, ugyancsak könnyített szerkezetű, illesztés nem látható rajta. 4–5 nap alatt elkészül, tölgyből, csomós tölgyből, aminek nagyon szép a mintázata. Nyolcat csináltunk eddig belőle és mindig nagyon elégedettek voltak a megrendelők.


– Mi jelenti számotokra a legnagyobb elismerést? Mi a siker titka?


– Az ügyfelek elégedettsége, a diákjaink versenyeken való eredményes szereplése és persze az is, hogy a nálunk töltött két év után olyan szekrényt tudnak készíteni, ami már megüti a mércét – summázza Feri. – Örömünkre szolgál látni az arcukon az elégedettséget, amikor néhányszőrös deszkából szép dolgokat készítenek. Jól érzik magukat nálunk, mert munkatársként kezeljük őket, s nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez egy nagyon szép szakma, ami borzasztó nagy tudást és logikát igényel, de talán a kitartás és az elhivatottság a legfontosabb – fűzi hozzá Gábor. – És számunkra elismerés és nagyszerű érzés az is, hogy írnak rólunk a Magyar Asztalosban – mondják mosolyogva. A siker titka a gyorsaság, a szakértelem és az összhang közöttünk – vallják mindketten. – Egy a cél és egyforma áldozatokat hozunk meg azért, hogy a cég működjön, fejlődjön. Szakmailag kudarc nem ért bennünket, da sajnos az velünk is előfordult, hogy nem fizetett a megrendelő. Tudjuk, hogy a tevékenységünk sikerességéhez nagyon sokat kell tanulni, jól kezelni a streszszt, minden vállalkozáshoz köthető ténnyel tisztában lenni, folyamatosan
fejlődni kell.


– Mindjárt itt az év vége. Mit kívántok magatoknak a jövő évet illetően?


– Arra törekszünk, hogy saját telephelyen dolgozhassunk, akkor még nyugodtabban mehet majd a munka. A lépcső melletti facsúszda nagy terv, bízunk a megvalósításában. És persze egészséget, szeretetet és boldog új évet – mindenkinek! ■

Az eredeti cikket az Asztalos Magazin lejebb beágyazott 2022/ novemberi számában képekkel a16. oldaltól lehet megtekinteni>>


asztalos-2211